A Szentlélek arca - Megszólító

Egyszer azon a helyen ültem, ahová a király is gyalog jár. Ott töprengtem, mélyen elmerülve gondolataimban, és egyszer csak arra lettem figyemles, hogy egy mondat hangzik el bennem: “Tervem van veled”…

Elõször arra gondoltam, hogy elkalandoztak a gondolataim és én mondtam magamban ezt a mondatot. Kutatni kezdtem visszafele az emlékezetemben, hogy merre jártak-futottak gondolataim fonalai, de rájöttem, hogy nem gondoltam semmi olyanra, ami összefüggött volna ezzel a mondattal.

Éreztem, hogy ez bennem hangzott el, de nem tõlem származik. Ráadásul, élénken világított bennem ez a mondat, nem halványodott el… Ekkor volt az elsõ alkalom, amikor meghallottam az Úr szavát.

A hely ahol szólt hozzám az Úr és az is, amit közölt, mély jelentõséggel bírnak… Ahogyan az asztal az étkezés, a család és a közösség szent helye, úgy az árnyékszék a magányos, gyarló emberségünk helye, ahol lemennek bûneink a csatorna mélységeibe. Az Úr nem csak az asztalban, az étkezésben vállal velünk közösséget, hanem emberi gyarlóságunkban is.

Az Úrnak terve van velem, terve van velünk, azokkal akik válaszolunk az Õ szavára, hívására. Az az Õ terve az, hogy elküldjön minket népéhez, azokhoz akik sötétségben és rabságban ülnek. Kit küldjön el? Itt vagyok, engem küldj el!... Mond te is: „Itt vagyok, engem küldj el!”

(Iz 6:8) Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!”