Tanúságtételem igaz

Megtörtént az elképzelhetetlen: egyházunk legfelsőbb vezetősége implicite megtagadta az Úr Jézus Krisztust Szingapurban az egész világ színe előtt. A Szentszék meg a Vatikáni hírek pedig hűségesen lehozták a Krisztus Urunk megváltó művét eltusoló megnyilatkozást, mintha csak ez lenne a legkeresztényebb tanítás: "Csak egy Isten van és mi utak, nyelvek vagyunk, hogy eljussunk Istenhez. Van, aki szikh, van aki muszlim, van aki hindu, van aki keresztény, de ezek különböző utak."

Az egyik mondta, a másik fordította, a harmadik lejegyzte, a negyedik közreadta, az ötödik elolvasta, stb. Ez nem egy ember műve volt, és nem egy spontán megnyilatkozás. Ez el volt határozva, meg volt rendezve, el lett játszodva, közre lett adva. És nem ez az első ilyen megnyilatkozás. Már volt egy hasonló hivatalos videóüzenet, de akkor még mindez nem volt ennyire egyértelmű...

Tehát itt mindenki mindenkivel egyetért, és szent a béke. Erről jut eszembe, hogy amikor azt mondják, hogy béke és biztonság, akkor jön rájuk a pusztulás...

(1Tessz 5:3) Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés számukra.

A Gloria.tv a videót is közvetítette. Ha nem volt eléggé világos az Abu-Dzabi nyilatkozat, az Amazonas szinódus, vagy a Fratelli tutti, akkor itt most már minden megvilágosodott. Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére megtudhattuk, hogy hiábavaló volt az Úr Jézus keresztáldozata...

Beteljesedett Szent Pál próféciája a Nagy Elpártolásról...

(2Tessz 2:3) Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek.

(2Tessz 2:3, Simon féle) Senki semmiféle módon félre ne vezessen titeket! Mert az Úr napját megelőzi a Nagy Elpártolás, amikor megjelenik a Törvény ellensége, a kárhozat fia.

Mindenki hallgat, mintha "mise történt volna"... De ha nem áll ki már senki az Úr Jézus mellett, hogy tanúságot tegyen Róla, akkor Ő majd tanúságot tesz önmaga mellett...

(Jn 8:14) Még ha önmagam mellett teszek is tanúságot, tanúságtételem igaz, mert tudom, honnan jöttem, és hová térek vissza. 

(Jn 8:17-18) Márpedig törvényetek is azt mondja, hogy két embernek a tanúsága érvényes. Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” 

De mi is tanúságot teszünk az Úr Jézus mellett, mert mi hisszük, hogy csakis Őáltala van bejutásunk a mennybe, és csakis Őáltala juthatunk el a mennyei Atyához. Egy a közvetítő Isten és ember között, az Úr Krisztus. Egy az út, az igazság és az élet, és nincs másban üdvösség, csakis Jézus Krisztusban. Ezért, aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki pedig nem hisz elkárhozik...

(Jn 10:9) Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál.

(Jn 14:6) Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

(ApCsel 4:12) Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”

(1Tim 2:5-6) Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.

(Fil 2:9-11) Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. 

(Mk 16:16) Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Aki megvallja az Úr Jézust, hogy Ő a Krisztus, Isten egyszülött Fia, Aki megváltott minket, azt Ő is megvallja a mennyei Atya előtt. De aki megtagadja Krisztust, azt Ő is meg fogja tagadni a mennyei Atya előtt...

(Mt 10:32-33) Mindazt tehát, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.

Felvetődhet a kérdés, hogy akkor hogyan kellene vallásközi párbeszédet folytatni. Nem az a kérdés, hogy hogyan kellene vallásközi párbeszédet folytatni, hanem az, hogy milyen küldetést adott az Úr Jézus az apostoloknak...

(Mt 28:19) Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, s tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”

Tehát apostolok küldetése, és implicite minden tanítvány küldetése a világ végezetéig, az evangélium hirdetése és a népek megkeresztelése. De ha azt hirdetik, hogy minden vallás egy járható út, amely Istenhez vezet, akkor miért követnék az emberek Jézus Krisztust, és miért keresztelkednének meg?...

S akkor ezzel most már meg fog bukni a keresztény misszió? Nem, mert amint az Úr Jézus megígérte, hogy az egyházon nem vehetnek erőt a pokol kapui (Mt 16:18), úgy azt is megígérte, hogy hirdetni fogják az evangéliumot az egész földkerekségen, a világ végezetéig...

(Mt 24:14) Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.

Amint Józsué kijelentette Izrael előtt, hogy Ő és házanépe az Urat választják, és nem szolgálnak idegen isteneknek (Józs 25:15), úgy a mi az Urat követjük, és a mi tanuságtételünk igaz, amit az Úr igazolni is fog...

Ima: Uram Jézus, irgalmazz e meghasonlott egyházunknak, mely mellőz Téged és Szent Keresztedet. Ámen.

Az üdvtörténet színpada

Valamikor, a 2000-es évek elején, a "csángó misét" a kulturotthonban tartották meg. Azóta a csángó misét már sokkal ünnepélyesebben tartják. Akkor az oltár a színpadra volt felállítva, és a prédikáció is a színpadról hangzott el...

Az akkori főesperes, aki még a régi gárdából való idős pap volt, nagyon ötletesen alkalmazkodott a prédikációjával a helyszínhez. Azzal kezdte, hogy képzeletünkben elrendezte a színpadon az egész üdvtörténetet. Az Úr Jézus szent keresztjét, mint az idők teljességét (Ef 1:10), a színpad közepére állította, és az ószövetséget meg az újszövetséget a kereszttől balra és jobbra helyezte. Ezzel a felállítással szemléltette velünk, hogy az idők folyamán, hogyan bontakozott ki Isten üdvözítő terve, az Ő végtelen irgalma és kegyelme szerint, amellyel felölelte a bűnbeesett emberiséget...

Abban az időben, a régi gárda még tudta hogyan kell prédikálni. Alkalmasak voltak a tanításra (2Tim 2:2), értelmesek és műveltek voltak, akik lebilincslő ábrázolásokkal és jól strukturáltan tudták előadni a szentbeszédet. Manapság, mivel kevés a hivatás, már nem válogatják és szűrik meg a szeminaristákat. Sajnos, olyan fiatal papok is kerülnek ki, akik nem ismerik kellőképpen a szentírást, nincs általános műveltségük, gyakran hiányzik belőlük az absztrakt gondolkodás, és nem tudnak helyesen írni meg felolvasni. Ma már egyre ritkábban hallani egy igazán jó, értelmes és összálló prédikációt...

Eme szentmise után jutott eszembe egy visszatérő gyerekkori álmom. Gyakran jártam álmomban valamiféle nagy színházba, melynek óriási színpada volt, és hatalmas emelkedő nézőtere, rengeteg sok ülőhellyel. Mindig bementem a színházba, elfoglaltam a helyemet valahol középtájt, és vártam az előadást. Egyszer volt, hogy az egészet felülről láttam, amint odafent, a színházépület gerendáin mászkáltam. Most már tudom, hogy ez az álmom az üdvtörténet színpadát jelképezte...

De mi köze a kispapok képzettségének az üdvtörténet színpadához? Hát, nagyon sok... Az Úr Jézus mondta, hogy minden írástudó olyan, mint a jó gazda, aki újat és ót hoz elő éléskamrájából. Maga az Úr Jézus is, az Ő feltámadása után, az emmauszi tanítványoknak az ószövetségből fejtette ki mindazt, aminek Őáltala, Ővele és Őbenne kellett beteljesednie az újszövetségben...

(Mt 13:52) Ő pedig ezt mondta nekik: „Tehát minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a gazdához, aki újat és ót hoz elő éléskamrájából.”

(Lk 24:27) Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.

Tehát, ha a mai fiatal papok nem ismerik átfogóan és tüzetesen a szentírást, és nem tudják összevetni az ószövetségi ígéreteket az újszövetségi beteljesedésekkel, akkor hogyan érthetnék meg Isten tervét, amellyel megmentett és üdvözített minket. Hogyan érthetnék meg, hogy mi a szélessége, a hosszúsága, a magassága és a mélysége Isten nagy szeretetének, amint Szent Pál megírta az efezusbelieknek...

(Ef 3:16-19) Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, hogy mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét is, s beteljetek Isten egész teljességével.

Milyen rendkívüliek voltak az ószövetségi szentek, milyen nagy volt az ő hitük, és mily nagy dolgokat cselekedtek. Bár nagy volt a hitük, és bizonyságot kaptak, mégsem érhették el az ígéreteket. Ők nem juthattak el nélkülünk az üdvösségre...

(Zsid 11:39-40) Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Ha valaki nem ismeri a szentírást, és nem látja át Isten csodalatos művét, akkor hogyan is magyarázhatná el a mai embernek, hogy milyen nagy dolog kereszénynek lenni? Az ószövetségi próféták, habár hittek és szentek voltak, alászálltak az alvilágba (1Sám 28:13), várva a megváltás beteljesedését. Az újszövetségi kereszény krisztuskövetők pedig arra van rendelve, hogy egyből felvétessenek a mennybe. Az idők teljességében, az Úr Jézus az Ő saját testének áldozatával nyította meg az utat a Szentek Szentjébe (Zsid 9:8-12) A kárpit kettéhasadt, és megnyílt a üdvöség útja, úgy az újszövetség, mint az ószövetség szentjeinek...

(Mt 27:51) És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.

Lám, hogy milyen boldogok vagyunk mi, a mai krisztuskövetők, akik a keresztség által Isten gyermekei lettünk (Jn 3:5), és az ingyenes kegyelem részesei. Mi Isten országának örökösei vagyunk. Nekünk már nem kell évszázadokig várnunk a hitünk beteljesedésére és az ígéretek elnyerésére, mert ha Krisztusban élünk és Őbenne halunk meg, akkor azonnal miénk az Isten országa...

(Jel 14:13) Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”

Igen, persze, azért még vannak ideigtartó büntetések a tisztítótűzben, amelyeket a bűneink miatt lehet, hogy el kell viselnünk, de ott is boldogok leszünk, tudván, hogy örökre Krisztuséi vagyunk, és Őáltala a mennyei Atya gyermekei...

Ima: Urunk Jézus, látva üdvözítő terved nagy színpadát, leborulunk előtted, és letesszük lábad elé életünk koronáját, mert minden a Tiéd. Ámen.

A halottak temessék halottjaikat

Volt egy közeli rokonom, aki rámhagyta ingatlanjának egyharmadát annélkül, hogy megkérdezett volna, hogy akarom-e vagy sem. A másik két örökös, két lánytestvér volt, akik unokatestvéreim, és akik már rég, hogy jehovisták lettek... 

Egy idő után, egyszer csak pretenciókkal álltak elő, hogy pótoljak az ingatlan fenntartásába. Én akkor nem voltam erre felkészülve, mert a családi helyzetem más volt, mint az övék. Már korábban is értek kellemetlen meglepetések a kapcsolatunkban, de ekkor olyan dolgok jöttek elő, amelyek arra késztettek, hogy átgondoljam a dolgokat...

Én szabadultam volna ebből az egész helyzetből, de nem tudtam mit tegyek. Azért egy örökséget mégsem dob el magától az ember csak úgy... Ekkor imádkoztam, és a Lélekre hagyatkoztam. Határozottan éreztem, hogy a Lélek azt súgja nekem: Hagyd a holtakra, hogy temessék el halottjukat, és ekkor rákerestem erre a részre az evangéliumban...

(Lk 9:60) Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!

(Mt 8:22) De Jézus így szólt hozzá: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat!

Elolvastam ezeket az evangéliumi részeket, és elgondolkodtam, hogy nekem most mi a teendőm ebben a helyzetben. Ekkor döntésre jutottam, s még aznap írtam a rokonomnak, hogy vegyen ki engem a végrendeletéből...

Miről van itt szó tulajdonképpen? Arról, hogy ezek a rokonaim lelkileg halottak voltak (Jel 3:1), és nem volt érdemes velük foglalkozni? Nem egésszen. Isten minden embert szeret, és azt akarja, hogy mindenki eljusson az üdvösségre...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

De ugyanakkor, világos, hogy ők nem fogadták be az Úr Jézust az életükbe (Jn 1:12), és lelkileg halottak voltak. Hogy mi lesz az ő sorsuk? Azt csak az Úr tudja...

De hát akkor miről van szó? Hát arról, hogy egy életünk van a földön, és nagyon nem mindegy, hogy mire használjuk fel az időt. Az a bizonyos dal is arről szól: ha két életem volna... Ha volna, de nincs. De ha lenne is, mindkettő az Úré lenne... 

Egy életünk van a földön, és azzal az Úrnak kell szolgáljunk. Nem szolgálhatunk két úrnak (Mt 6:24), azaz Úr Jézusnak és a Mammonnak, vagy ebben az esetben az örökségeknek és egyébb hiábavalóságoknak...

A tét nagy. Örök jutalom vs. holmi mulandó vagyon... Isten a mi örökségünk (Ef 1:14), és nem a testi rokonságok hagyatékaiért kell szolgáljunk. Ha egy tanítvány nem követi Jézust, hanem egy örökség miatt elkötelezi magát emberek mellett, az nem méltó Őhozzá...

Bárány

Hosszú sorban vonulnak az árnyak,
Halottak temetik halottjukat,
Egy szürke juh a hintót vezeti,
S az elveszett nyáj csendben követi.

Bárány megy elől, botlik a lába,
Nyakába akasztva a Golgota súlya,
Csapzott a szőre, sánta és balga,
Bégetése repedt fazék hangja.

Van aki a sorban így háborog:
Ilyen a nyáj elõtt mit kódorog!
Van aki nevetve fogja a hasát,
Amikor hallja recsegő hangját.

Bizonysága jelét vállain emeli,
Bizonyságul örömest cipeli,
Kancsal szeme oly lágyan csillan,
Mint hűséges kutyának, szíve úgy dobban.

De hogyan is láthatnák a vakok,
Ahogy bordái alatt titkon ragyog,
S mint fénylő lámpás sűrű ködben,
Szövétnek ragyog a sovány mellben.

Bárány voltál, bárány is maradtál,
Terheddel ma már egy ujjal játsznál,
Hátranézel lám, mennyien követnek,
Ámulva nézed, a gyúnyt űzők eltüntek.

Ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy Szentlelked által megvilágosítottál, és megszabadítottál a hiábavalóságoktól. Ámen.

Szükséges, hogy botrányok legyenek

Az utóbbi évtízedben két tendencia észlelhető a vallásos jellegű online médiában:

1. A hivatalos vagy félhívatalos egyházi média, amely mindig csak a pozitív vagy triumfalista egyházképet mutatja a világ felé;

2. A nem hívatalos, rebelis vallásos média, amely kendőzetlenül tárja fel az egyes papok bűneit, és teregeti ki az egyház problémáit.

Igen, tudjuk a szentírásból, hogy jaj egyeseknek a botrányok miatt...

(Mt 18:7) Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.

De miért szükséges, hogy botrányok legyenek? Hát azért, hogy nyilvánvalóvá váljon ki a kipróbált, és ki nem... 

(1Kor 11:19) Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

Mindezek ellenére, nem tehetjük, hogy ne törődjünk saját dolgunkkal, magunkkal és a lelkünkkel. A tíz szűz esetében is láthattuk, az okos szűzek nem adtak a tartalék olajukból a balga szűzeknek (Mt 25:9)... Nem feledkezhetünk meg arról, hogy ki mihez tulságosan közel hajol, az fogja őt vonzani és befolyásolni. 

Megfigyelhetjük, hogy egyes nem hivatalos vallásos platformok, a szükséges informáláson túl, abból űznek sportot, hogy folyton találnak egy-egy individuális, pitiáner botrányt, hogy az egyház dekadenciáját és haldoklását súlykolják. Mi ennek a gyümölcse? Hát a lelkek folytonos felháborítása, felbolygatása, megbotránkoztatása, és az egyházba, mint a megváltás és az üdvösség közvetítőjébe vetett bízalom rombolása...

Amikor egy egyházi botrányról szóló hírt olvasunk, talán jó lenne arra is gondolni, hogy mennyi annak a relevanciája. Szükséges volt arról írni? Kell mi arról tudjunk? Most nem pont a legutóbbi, hangzatos, helyi botrányra gondolok... Amikor egy botrány kijutott a világi sajtóba, akkor már nincs mit tenni. De vajon kell mi tudjunk pl. arról, hogy dél-amerikában, vagy franciaországban, melyik pap kibe lett szerelmes?....

Nem fecsérelhetjük az időnket hiábavalóságokra. Mi arra vagyunk elhíva, hogy Isten Fiát hallgassuk, mint Mária, Márta nővére, és Istenben gazdagodjunk...

(Lk 10:41-42) Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”

Aztán azokról, akik hivatásszerűen folyton csak a rossz híreket terjesztik az egyházról, mit gondoljunk? Vajon szeretik az Egyházat, a Menyasszonyt (Jel 21:9)? És ha nem szeretik a Menyasszonyt, akkor vajon szeretik a Vőlegényt? Vajon a Vőlegénynek tetszik az, ha folyton kővel dobálják a Menysszonyt?...

Szerintem jobban tesszük, ha az Úr Jézusra figyelünk, és az Ő igéjével táplálkozunk. Az Ő igéje örök életet ad. A világot és annak botrányait pedig haggyuk Isten angyalaira, akik majd összegyűjtik a konkolyt a világ végén...

(Mt 13:41-42) Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 

Ne feledjük, hogy milyen jó az Úr, és milyen édes az Ő igéje. Ne a botrányokra pazaroljuk az időnket, és ne azokhoz hajoljunk oda, hanem emeljük fel szívünket az Úrhoz...

(Siral 3:41) Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt Istenhez, aki az égben van!

Ima: Uram Jézus! A Te igéd élet és lélek. Lábadhoz űlünk, és csak Terád hallgatunk. Ámen.

Milyen szép a lába

Ifjúkorunkban, ha a lányok után néztünk, akkor leginkább a lábukat mustráltuk: - Hú de jó lába van annak a csajnak - modogattuk...

Valamikor régen, Nagyenyeden voltam egy lelkigyakorlaton. Nagyon sok kegyelmet kaptunk ott, és egy életre szóló felejthetetlen emléket. A tanítások, a személyreszóló próféciák, a kapott eligazító igerészek, a Szentlélek tappintható kiáradása, a testvérek örömteli közössége, mindnyájunk lelkét betöltötte az Úrban való örvendezéssel. Még a vonaton is, hazafelé, ez az öröm áradt mindnyájunkból... Amint a vonatfülkében ültünk és elbeszéltük egymásnak lelki megtapasztalásainkat, az egyik középkorú hölgy felette a lábát a szemközti padra és nevetve mutogatta: Milyen szép a lábam... Ez nagyon kétértelmű volt, és nem igazán értettem a gesztusát. Aztán végül kiderült, hogy ő azt az igét kapta Izajás könyvéből (Iz 52:7)...

(Iz 52:7) Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.”

Sokszor elgondolkodtam, hogy mit jelenthet? Áll valaki a hegyen mezítláb, és mi nem felfele, vagy a távolba nézünk, hanem letekintünk a földre, annak a valakinek lábára... Furcsa ez... Mi jelethet?...

Több évtízede, az egyik visszatérő álmom az, hogy valamiféle üzletben vagy raktárban vagyok, ahol rengeteg cipő van, és én válogatok közűlük. Az egyik ilyen, a másik olyan, az egyik túl nagy, a másik nem tetszik, stb... Mindig elgondolkodtam, hogy mit jelenthet a cipő az álmomban...

Az első eligazítást a szentírásban találtam, abban a részben, amikor Mózes az égő csipjebokorhoz ment...

(Kiv 3:5) Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz!

Tehát a sarú, a cipő, az ember evilági útját, életét és szolgálatát jelképezi. Az ember cipője talpán járja élete útját, és cipőjében éli meg életét és cselekedeteit. A másik ember megértésével kapcsolatosan szoktuk is mondani: Helyezd magad az ő cipőjébe... Az ember nem viheti be cipőjét a szentek szentjébe, hanem le kell azt húznia, és csak mezítláb jelenhet meg az Úr előtt. Ez az jelenti, hogy senki sem üdvözül saját érdemeiért, és a mennyben senki sem dicsekedhet evilági tetteivel...

(Ef 2:8-9) Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

A minap megint cipőkkel álmodtam... Az elsőpénteki szentségimádáson pedig azt a képet kaptam, hogy milyen szép a lábam. De mi van azzal, ha szép a lábam? Hát az van vele, hogy egy drága cipőt fognak rá húzni... De mit jelent az, hogy cipőt húznak a lábra?...

(Ef 6:13-17) Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát. 

Tehát mit jelent az Iz 52:7 ige? Mit jelent az, hogy milyen szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz? Hát az evangéliumnak, vagyis az örömhírnek hirdetését. És mi az örömhír? Az örömhír az evangélium summájában van összefoglalva:

(1Tim 3:16) Megvallottan nagy dolog az istenfélő élet titka: Aki megjelent testben, igazolást nyert lélekben. Az angyaloknak megjelent, a pogányoknak hirdették. Világszerte hittek benne, s felvétetett a dicsőségbe.

Ima: Uram Jézus, hála és dicsőség neked, hogy elhívtál szőlőmunkásodnak. Add, hogy ha eljön az ideje, készségesen húzzam le előtted a sarúmat. Ámen.

Az ember benső harca

Gyakran mondogatjuk a mi emberek, gyalóságunkban, hogy a jó énem ezt súgta, a rossz énem meg azt súgta. De jó lenne, ha mindig a jó énünkre hallgatnánk. Egyszer egy zsidó ismerősöm azt mondta nekem, hogy amiképpen végzi a szombat előesti imát, és ahogyan ünnepli a sabbath-ot a zsinagógában, asszerint kíséri haza őt egy jó vagy egy rossz angyal, és az fog vele járni egész héten...

Hát igen... Ezek szimbólikus érzékeltetői annak a valóságnak, hogy az emberben egy benső harc zajlik, és az ember halhatatlan lelke a jó és a rossz, az élet és halál között tusakodik. Ezt a benső harcot írja le Szent Pál őszintén a Rómaiakhoz írt levelében...

(Róm 7:14-23) Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz.

Ez azért van így, mert az emberben kétféle, illetve háromféle lélek van, attól függően, hogy birtokolja vagy sem a Szentlélek kegyelmét. A megkeresztelt és a kegyelem állapotában lévő emberben, háromféle lélek van: a testet éltető egyszerű lélek, ami a vérében van; az Isten képére és hasonlatosságára teremtett hallhatatlan emberi lélek, amelyben az ő személye és öntudata van, ami az ő szelleme; és Isten Szentlelke, Aki megvilágosítja és élteti az emberi lelket, hogy örök élete legyen.

Minden esetben, egy jóakaratú ember hallhatatlan lelke küzd a jóért, és szabadulni akar az ő testének és vérének bűnös befolyása alól. A pogány ember a maga erejéből küzd a lelkiismerete szerint, és ő asszerint ítéltetik meg (Róm 2:14-15). A megkeresztelt ember, aki a kegyelem állapotában van, Isten Lelke által emelkedik ki a test és a vér rabságából. Ezért a krisztuskövetők benső harca az ember halhatatlan lelkének ingadozása a testben és vérben lévő alacsonyrendű lélek bűnös vonzása, és a Szentlélek éltető és felemelő ereje között...

A Szentlélek kegyelme az, ami kiemel minket a törvény igája alól, mert szívünk táblájára írja Isten törvényét (Jer 31:33; Zsid 8:10). Ezért nincs már szükségünk külső törvényre, hanem az a szívünkbe és elménkbe van írva, és aki hisz, az már átment a halálból az életre. Aki hisz Isten egyszülött Fiában, a Lélek szerint él és megtermi a Lélek gyümölcseit, az már nem esik ítélet alá...

(Jn 5:24) Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallgatja szavamat, és hisz abban, aki küldött engem, annak örök élete van. Nem megy ítéletre, hanem már átment a halálból az életbe.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.

Az ősbűn által, az ember teste elveszítette az eredeti szentség meztelenségének dicsőséges ruháját, és az ember teste a bűn és a halál martaléka lett. Ezért kiált fel Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében, hogy: Ki ment meg e halálra szánt testtől (Róm 7:24)?... Hát ki, ha nem a mi megváltónk, Jézus Krisztus, Aki betegségeinket hordozta, beteljesítette a Törvényt, és felvitte adóslevelünket a keresztfára...

Aki viszont nem hisz, tagadja Krisztust, és a test meg a vér szerint él, az a testből arat halált, mert a test elpusztul, és vele együtt annak lelke is elkárhozik...

(Róm 8:6) De a test kívánsága a halálba vezet, a Lélek vágyódása ellenben élet és béke.

(Gal 6:8) Aki tehát test szerint vet, az a testből is arat majd romlást. Aki ellenben a Lélek szerint vet, a Lélekből arat örök életet.

(Mk 16:16) Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Az ilyenek tagadják a bűnt, megvetik az Úr Jézus megváltó művét, és csak a test szerint élnek. Ezek hasonlók a pusztulásra szánt állatokhoz, amelyek csak a test és a vér ösztönei szerint élnek...

(2Pét 2:12) Ezek pedig olyanok, mint az oktalan állatok, amelyek természettől fogva megfogásra és levágásra valók; azt káromolják, amit nem ismernek, és azokhoz hasonlóan fognak elpusztulni is.

Mindezek fényében nyer igazán értelmet a böjt, az ima és az alamizsna (Mt 6). A böjt nem csak egyfajta diéta és akaraterősítő gyakorlat az önmegtartóztatásra. A böjt, mivel megfosztja a vért a táperőtől, gyengíti annak lehúzó hatását az ember halhatatlan lelkére, hogy az felszabadulhasson, és felemelkedhessen Isten Lelkéhez. Nemhiába, hogy az Egyház a szigorú böjt alkalmával kimondottan a húsfogyasztást tiltja, és nem a kávéfogyasztást. A többi megtartóztatás is jó, de hiába tartóztatjuk meg magunkat a kávétól meg az internettől, ha jól beflekkenezünk, és a lelkünket lehúzza a gyomrunk, és általa a testünk meg a vérünk... Az ima meg kiemeli halhatatlan lelkünket a testünk és a vérünk bűnös befolyása alól, és felemeli azt Isten Lelkéhez. Az alamizsna, a világi dogokról való lemondás által, elszakítja lelkünket a bűnös, világias lelkülettől, ami a test kívánsága, a szemek kívánsága és a világ kevélysége...

(1Ján 2:15-16) Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból. 

Sose adjuk fel a benső harcot, hanem minden nap kezdjük el újra. Aki hisz, ha hétszer esik is el, újra feláll (Péld 24:16). Tom Cruise, Az utolsó szamuráj című filmben, mivel nem ismerte még a katanával való küzdelem technikáját, mindig a földre került. De akárhányszor is esett el, mindig feltápászkodott, és újra küzdő pozícióba állt. Amikor már nem volt ereje felállni, akkor a katanát emelte meg elgyengült karjával, ezzel jelezve, hogy nem adta fel... 

Ima: Urunk Jézus, adj nekünk harcias lelkületet, hogy soha fel ne adjuk a küzdelmet. Ámen.

Elit Alakulat 2.1

Körbejárta a magyar vidékeket az Elit Alakulat 2.0 múzeumi kiállítás. Nekem is volt szerencsém megtekinteni, és mondhatni, nagyon tanulságos volt...

Ami leginkább megragadott a kiállításban, az egy kiállított emberi koponya volt, amelyen egy fillérnyi lyuk volt látható. A magyarázó cimkén az állt, hogy a koponyán látható lyukat, abban az időben, egy hegyes orvosi eszközzel ütotték a fejcsonton, abból a célból, hogy az elalélt, öntudatlan ember lelke visszatérhessen a testébe. Ezt igencsak érdekesnek találtam, mert lám, a pogány ősmagyarok is tudták, hogy az emberben kétféle lélek van. Az egyik az alacsonyabb rendű, testet éltető lélek , ami a vérben van, és a másik, az ember halhatatlan lelke, amelyben az ember személye és öntudata van, ami az ő szelleme...

A vérben lévő lélek élteti a testet, amely akkor is élni tud egy ideig, ha az ember halhatatlan lelke kiszáll belőle, hogy más helyeken járjon. Ez megtörténhet alváskor, elalélt állapotban, klinikai altatáskor, tetszhalál állapotban, stb... Sokan tesznek tanuságot arról, hogy egy kritikus helyzetben, műtét alatt vagy balesetkor, kívülről látták önmagukat...

A vérben lévő, testet éltető lélek:

(MTörv 12:23) Csak arra ügyeljetek, hogy vért ne fogyasszatok; mert a vér a lélek, s nem szabad a hússal a lelket is elfogyasztanod.

Az ember halhatatlan lelke:

(2Kir 4:30) De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt.

Az emberi lélek kirepülése:

(2Kor 12:2) Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja.

Elitalakulat 2+∞

Az ősbűn által az ember elszakadt Istentől, Aki éltető Lélek (Jn 4:24; 6:63). Ezért az ember halhatatlan lelke megszűnt eltelni az örök élet világosságával, és csak az elhagyottság homálya maradt benne. A korlátolt autonómiájú emberi lélek eléri életereje határát, elszakad az "ezüstkötél", és beáll a halál. Ekkor a testet éltető alacsonyabb rendű lélek visszatér a Teremtőhöz, és az ember halhatatlan lelke megjelenik az Úr előtt a különítéletre...

(Préd 12:6) Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba.

A keresztség szentségében való részesedéskor, visszaoltattunk Krisztus által a Szentháromság életébe, a Fiú pontján. Őbenne, víz és Lélek által, részesülünk Isten országában (Jn 3:5). Ekkor Krisztus világossága, Isten Szentlelke, betölti homályos lelkünket, és az kigyúl, mint a felkapcsolt villanylámpa. Így részesülünk aztán a szentségek által Isten Lelkéből és Krisztus gondolataiból...

(1Kor 2:9-16) Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. Noha a lelki ember mindent megítél, őt nem ítéli meg senki. „Hiszen ki látta át Isten gondolatait, hogy oktatná őt?” Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak.

Tehát a megkeresztelt emberben, vagyis a kegyelem állapotában lévő krisztuskövetőben, már nem csak kétféle lélek van, hanem háromféle lélek: a testet éltető egyszerű lélek, ami a vérében van; az Isten képére és hasonlatosságára teremtett hallhatatlan emberi lélek, amelyben az ő személye és öntudata van, ami az ő szelleme; és Isten Szentlelke, Aki megvilágosítja és élteti az emberi lelket, hogy örök élete legyen. Ezért a keresztény ember már nem az Elit Alakulat 2.0-hoz tartozik, hanem az Elit Alakukat 2.1-hez. A 2, az az ember teste és lelke, és az 1, a Szentlélekben való részesedés...

Mivel Isten Lélek, és Ő végtelen, ezért a megdicsőült testben feltámadt és megváltott ember annyi, mind 2+∞ = ∞ , és ez az örök élet...

Ima: Hála és dicsőség neked Jézusunk, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Ámen.

Sokakért, de nem mindenkért

Az irgalmásság lelki cselekedetei közé tartozik imádkozni élőkért és holtakért. Imádkozunk sokakért, de vajon mindekiért?...

Imádkozni szeretteinkért nem olyan nagy dolog... Miért? Mert az muszály nekünk. Amikor szeretteinkért imádkozunk, akkor valójában önmagunkért imádkozunk. Amikor szeretteinket féltjük, akkor önmagunkat féltjük, mert az ő káruk a mi kárunk, és az ő tragédiájuk a mi tragédiánk... De mi van akkor, ha valaki idegen számunkra, vagy tán nem is annyira idegen, hanem nagyon is ismerős: a mi esküdt ellenségünk?...

Az Úr Jézus hegyi beszéde az ellenség szeretetével végződik, és ez a keresztény tökéletesség követelménye:

(Mt 5:44-48) Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Kemény beszéd, ki hallgathatja? És ki tudja ezt megcselekedni? Az Úr Jézus nem csak parancsolta ezt nekünk, hanem meg is cselekedte. Ő imádkozott azokért, akik keresztre feszítették Őt. Jó jó - mondhatja valaki - de Ő Isten Fia... Igen, de az Ő tanítványa, István diákónus is hasonlóképpen tett:

(Lk 23:34) Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

(ApCsel 7:60) Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt.

Az ellenségért azért kell imádkozni, mert nem tudja mit cselekszik, azt hiszi igaza van, és még van esélye a megtérésre. Amikor majd utoléri Isten kegyelme, akkor leesik lelki vakságának magas lováról, és bűnbánatot tart. Az ilyen ha megtér, mint Szent Pál, Krisztus buzgó követője lesz.

Az ellenségért imádkozni nagy erény, de vajon minden bűnösért kell imádkozni? János apostol, az első levelében, óv minket attól, hogy imádkozzunk azokért, akik halálos bűnben vannak...

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.

Manapság sokan élnek halálos bűnben, és mégis imádkozunk értük. Van aki rossz útra tér: lop, csal, hazudik, paráználkodik, stb. Ha egy hozzánktartozó ilyen helyzetben van, vajon nem imádkozunk érte? De igen, mert látjuk, hogy eltévelyedett, de reméljük, hogy van még esélye a megtérésre...

Akkor hát kiért nem imádkozunk? Hát pl. iskarióti Judásért... Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus imádkozott Péter apostolért, de Judást a főpapi imájában a kárhozat fiának nevezi...

(Lk 22:32) De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.

(Jn 17:12) Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.

Az eretnekség határat súrolja, amikor egyesek párhuzamot vonnak Péter apostol gyengeségéből fakadó tagadása és iskarióti Judás önkéntes árulása között. Péter apostol váltig fogadkozott, hogy meghal a Mesterért (Mt 26:33; Jn 11:16), de amikor ott volt a rettenet pillanata, akkor nem volt ereje kiállni Jézusért (Mk 14:72). Judás viszont tolvaj volt (Jn 12:6), lopott az apostolok közös kasszájából, és önként ment a főpapokhoz felajánlani, hogy elárulja a Mestert harminc ezüstért (Mt 26:15). Szóval, itt nincs semmiféle párhúzam... 

Ha az apostolok közül, egy a tizenkettőből áruló volt, akkor miért gondolnánk azt, hogy ma jobb a helyzet? Miért ne gondolhatnánk azt, hogy minden tizenkét keresztényből egy judás? Vagy miért ne gondolhatnánk azt, hogy minden tizenkét papból, főpapból egy judás?...

Volt nálunk egy nagyon öreg nyugdijas pap. Már 90 éves volt, és még mindig minden nap misézett. Amikor a sekrestye ajtaján belépett, mindig térdett hajtott, és gyakran mondogatta: Imádkozom minden nap, hogy nehogy judás legyen belőlem...

Tehát a judásokért nem imádkozunk... Miért nem? Mert ők lábbal tiporták az Úr Jézus Szent Vérét, a kegyelem Lelkét (Zsid 10:29), és számukra már nincs megtérés. Jaj, hogy ez nagyon irgalmatlannak tűnik? Ezt nem mi döntjük el. Ha az Úr, Aki előre látja minden ember sorsát, azt mondta Judásról, hogy a "kárhozat fia", akkor mi nem tehetünk mást, minthogy tudomásul vesszük ezt. Meg kell értenünk, hogy senki meg nem mentheti sem házastársát (1Kor 7:16), sem gyermekét, sem embertársát, de főleg a judásokat nem...

(Ez 14:14) S még ha ott volna közte ez a három férfi: Noé, Dániel és Jób, ők is csak önmagukat mentenék meg igazvoltukkal, mondja a seregek Ura.

Tehát nem szívteleség és nem irgalmatlanság elfordulni a judásoktól, és a judásokat mentegetni hamisság.

A judások, mint láttuk, nemcsak árulók, hanem a krisztusi közösség kasszájának tolvajai is...

(Jn 12:6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

Több ilyenről tudok, aki a plébánia pénzéből lopott. Volt, hogy nagytakarításkor több zacskónyi perselypénzt találtam elrejtve. Láttam, hallottam, hogy egy plébániai dolgozó házat épített magának a plébánia vagyonából eltulajdonított pénzekből. Volt olyan eset is, hogy egy ártatlan plébániai dolgozónak visszatartották egy évig a fizetését, mert valaki más lopott a plébánia kasszájából. Az ilyenek lehet, hogy még nem teljesen judások, de ha bűnbánatot nem tartanak és meg nem térnek, bizonyára elvesznek...

Imádkozunk mindenkiért, akiért csak tudunk, akiért van erőnk imádkozni, de az imánk nem elfecsérelendő lehelet. Azokért imádkozzunk, akiért imádkoznunk kell Isten akarata szerint...

Ima: Urunk Jézus, add nekünk az igaz imadság lelkét. Taníts minket helyesen imádkozni. Ámen.