Sokakért, de nem mindenkért

Az irgalmásság lelki cselekedetei közé tartozik imádkozni élőkért és holtakért. Imádkozunk sokakért, de vajon mindekiért?...

Imádkozni szeretteinkért nem olyan nagy dolog... Miért? Mert az muszály nekünk. Amikor szeretteinkért imádkozunk, akkor valójában önmagunkért imádkozunk. Amikor szeretteinket féltjük, akkor önmagunkat féltjük, mert az ő káruk a mi kárunk, és az ő tragédiájuk a mi tragédiánk... De mi van akkor, ha valaki idegen számunkra, vagy tán nem is annyira idegen, hanem nagyon is ismerős: a mi esküdt ellenségünk?...

Az Úr Jézus hegyi beszéde az ellenség szeretetével végződik, és ez a keresztény tökéletesség követelménye:

(Mt 5:44-48) Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Kemény beszéd, ki hallgathatja? És ki tudja ezt megcselekedni? Az Úr Jézus nem csak parancsolta ezt nekünk, hanem meg is cselekedte. Ő imádkozott azokért, akik keresztre feszítették Őt. Jó jó - mondhatja valaki - de Ő Isten Fia... Igen, de az Ő tanítványa, István diákónus is hasonlóképpen tett:

(Lk 23:34) Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

(ApCsel 7:60) Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt.

Az ellenségért azért kell imádkozni, mert nem tudja mit cselekszik, azt hiszi igaza van, és még van esélye a megtérésre. Amikor majd utoléri Isten kegyelme, akkor leesik lelki vakságának magas lováról, és bűnbánatot tart. Az ilyen ha megtér, mint Szent Pál, Krisztus buzgó követője lesz.

Az ellenségért imádkozni nagy erény, de vajon minden bűnösért kell imádkozni? János apostol, az első levelében, óv minket attól, hogy imádkozzunk azokért, akik halálos bűnben vannak...

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.

Manapság sokan élnek halálos bűnben, és mégis imádkozunk értük. Van aki rossz útra tér: lop, csal, hazudik, paráználkodik, stb. Ha egy hozzánktartozó ilyen helyzetben van, vajon nem imádkozunk érte? De igen, mert látjuk, hogy eltévelyedett, de reméljük, hogy van még esélye a megtérésre...

Akkor hát kiért nem imádkozunk? Hát pl. iskarióti Judásért... Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus imádkozott Péter apostolért, de Judást a főpapi imájában a kárhozat fiának nevezi...

(Lk 22:32) De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.

(Jn 17:12) Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.

Az eretnekség határat súrolja, amikor egyesek párhuzamot vonnak Péter apostol gyengeségéből fakadó tagadása és iskarióti Judás önkéntes árulása között. Péter apostol váltig fogadkozott, hogy meghal a Mesterért (Mt 26:33; Jn 11:16), de amikor ott volt a rettenet pillanata, akkor nem volt ereje kiállni Jézusért (Mk 14:72). Judás viszont tolvaj volt (Jn 12:6), lopott az apostolok közös kasszájából, és önként ment a főpapokhoz felajánlani, hogy elárulja a Mestert harminc ezüstért (Mt 26:15). Szóval, itt nincs semmiféle párhúzam... 

Ha az apostolok közül, egy a tizenkettőből áruló volt, akkor miért gondolnánk azt, hogy ma jobb a helyzet? Miért ne gondolhatnánk azt, hogy minden tizenkét keresztényből egy judás? Vagy miért ne gondolhatnánk azt, hogy minden tizenkét papból, főpapból egy judás?...

Volt nálunk egy nagyon öreg nyugdijas pap. Már 90 éves volt, és még mindig minden nap misézett. Amikor a sekrestye ajtaján belépett, mindig térdett hajtott, és gyakran mondogatta: Imádkozom minden nap, hogy nehogy judás legyen belőlem...

Tehát a judásokért nem imádkozunk... Miért nem? Mert ők lábbal tiporták az Úr Jézus Szent Vérét, a kegyelem Lelkét (Zsid 10:29), és számukra már nincs megtérés. Jaj, hogy ez nagyon irgalmatlannak tűnik? Ezt nem mi döntjük el. Ha az Úr, Aki előre látja minden ember sorsát, azt mondta Judásról, hogy a "kárhozat fia", akkor mi nem tehetünk mást, minthogy tudomásul vesszük ezt. Meg kell értenünk, hogy senki meg nem mentheti sem házastársát (1Kor 7:16), sem gyermekét, sem embertársát, de főleg a judásokat nem...

(Ez 14:14) S még ha ott volna közte ez a három férfi: Noé, Dániel és Jób, ők is csak önmagukat mentenék meg igazvoltukkal, mondja a seregek Ura.

Tehát nem szívteleség és nem irgalmatlanság elfordulni a judásoktól, és a judásokat mentegetni hamisság.

A judások, mint láttuk, nemcsak árulók, hanem a krisztusi közösség kasszájának tolvajai is...

(Jn 12:6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

Több ilyenről tudok, aki a plébánia pénzéből lopott. Volt, hogy nagytakarításkor több zacskónyi perselypénzt találtam elrejtve. Láttam, hallottam, hogy egy plébániai dolgozó házat épített magának a plébánia vagyonából eltulajdonított pénzekből. Volt olyan eset is, hogy egy ártatlan plébániai dolgozónak visszatartották egy évig a fizetését, mert valaki más lopott a plébánia kasszájából. Az ilyenek lehet, hogy még nem teljesen judások, de ha bűnbánatot nem tartanak és meg nem térnek, bizonyára elvesznek...

Imádkozunk mindenkiért, akiért csak tudunk, akiért van erőnk imádkozni, de az imánk nem elfecsérelendő lehelet. Azokért imádkozzunk, akiért imádkoznunk kell Isten akarata szerint...

Ima: Urunk Jézus, add nekünk az igaz imadság lelkét. Taníts minket helyesen imádkozni. Ámen.